Jó ezt megérteni. Hogy senki nem jókedvében bunkó. Nem. Hanem az emberek mindig zavarukban azok, mégpedig a zavar mértékével arányban. Az emberek nagy része számára ugyanis bármely átlagos helyzetben sem könnyű a határaikat kijelölni – eddig érdekelt, most mennem kell, én is szóhoz szeretnék jutni, köszönnék annak az ismerősnek, sürgős hívás, rossz napom van, senki ne szóljon hozzám, stb. – nehéz beszélgetéseket megszakítani, másokat elutasítani az átlagos hétköznapokban, a hozzánk hasonló emberekkel is, félünk, hogy megbántanánk őket, pontosan bunkó nem akarunk lenni, és ezen felül ráadásul még olyan személyiségek is akadnak, akik rájöttek erre vagy zsigerileg tudják, tehát erőszakosan, szinte lerázhatatlanul élnek és visszaélnek mások határkijelölés terén látszó bizonytalanságával.

A “bunkóság” önvédelem.

Minel bizonytalanabb valaki a társasági érintkezés terén, annál nehezebben érvényesíti az akaratát annak menetében, aminek következményeként jóval tovább marad helyzetekben, mint szeretne, míg végül már nem bírja, és robban. Ez tűnik kívülről bunkóságnak. Másik eset, mikor eleve túl nyersen utasít el, mert bele sem akar menni, mert fél, hogy nem tudna kijönni. Fontos, hogy rendben van. Továbbá, hogy a mértéke a bizonytalanság, és nem rosszemberség mutatója. Aki nagyon bizonytalan, tettekben bunkó. Aki közepesen, az szavakban, rövid lerázós mondatokkal, és másrészt annál barátságosabb egy ember, minél könnyebben tudja magát őszintén vállalni. Fontos ez. Hogy nem azzal teszünk a másik emberrel jót, ha minél tovább hallgatjuk, hanem azzal, ha minél őszintébben vagyunk vele, amíg igen. Egy őszinte nem nagyobb érték, mint a hazug időhúzás. Sőt. Kedvesen is lehet mondani, amit érzel, szó szerint. Ami által akár sokkal többet ad…. érdemes gyakorolni!

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!