Érdekes megfigyelésem életeket követve, hogy semmi nincs véletlen. Gyerekkor, iskolák, munkahelyek, válságok, sőt tehetségek és hajlamok, valahogy MIND értelmet nyer és hasznosul, amikor az ember a helyét eléri – akkor érte a helyét valóban el, amikor minden eddigi tapasztalata és készsége hasznosul. Izgalmas ez. Mert lenyűgözően nehéz elképzelni az út korai szakaszaiban, és mégis megtörténik aztán, sőt a hasznosuláson szinte túl is az élmény, mintha szárnyakat találna az ember. Mégpedig nem önszántunkból. Sőt. Épp nem. Önszántunkból nem tudunk rájönni a Helyünkre, önszántunkból repülni lehetetlen, bárhogy is erőlködünk, hanem a világ szólít egy nap meg. Konkrét emberek. Vezető, mint az alábbi szövegben, akivel új szinten gyakrolhatom magamat, hivatásként immár, kiteljesedve – vagy, ami szintén gyakori: a „tömeg”. Szólít meg. Választ. Értve ez alatt konkrét embereket, akiknek látom, hogy hiánya van, amin én segíteni tudnék. Mindkét eset megszólíttatás, amire helyes reakció csakis a követés tud lenni, tehát igaz figyelem és lelkes szolgálat. Szép ez nagyon. Hogy férfi és nő ebben egy csöppet sem más. Ugyanaz. Nőt is vezető szólítja meg, amikor egy Férfi táncba hívja, avagy a hiány és a lehetőség, hogy itt segíteni tudok, amikor maga ajánlkozik egy ügy vagy egy születőben levő lovag számára fel. Hmm. Mintha a másikból születne az egyik. Ezt látom. Hogy általában kell tudjunk figyelmesek és szolgálatkészek legyünk előbb, hogy aztán egy konkrét vezető megszólítását, a választottságot kiérdemeljük, legyen ő új és külső ember, vagy az eddigi munkám alapján is kinevelődő, általam is megszülető Férfi. Nos? Hogy állsz ezzel? Hasznosul minden tehetséged és tapasztalatod? Mi vonz, merre léphetnél esetleg, ha most még nem? Nagyon fontos ez. Mert az igazi Vezetők és igazi Férfiak csakis azt választják, aki erre kész, tehát alapvetően a dolgát teszi, és jól van. Egyedül muszáj továbblépnie annak, aki még nem. Mármint konkrét vezető és hasznosság-élmény nélkül, megérzések nyomán, önerőből. Életre születni saját akaratunkból kell először, válságok után, siránkozásból tovább, majd gyakorolni még a szolgálatot – tehát magunkat, tehetségeink és vonzódásaink szerint – míg végül révbe, pontosabban flottába, tehát kapcsolatba és közösségbe és boldogságba, választottságba ér az ember el. 

*

A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat, és követték őt. Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt.

Mt 4,18-22

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!