Miért olvasol engem? Hoppá… fura egy kérdés, akár meglepő is, de pontosan nagyon fontos, minden cselekedtünk kapcsán: miért csinálom? Rabja vagyok csak annak, ahol ezt nem teszem fel. Nos? Miért olvasol engem? Segítségül szívesen elmondom, hogy én miért ülök most itt a gép fölött, hogy miért írom ezt most. Ugyanis szerintem ugyanazért csináljuk. Mégpedig akár hasonló módon is, bevallva, hogy nekem ez alapvető szükségletem, minden reggel, a nap része kell legyen, hogy írok. Függés tehát. Mégpedig a Nagyobb függése. Tapasztalatom, hogy figyelve, mélyülve, szavakat megengedve mindig értéket találok, egészen egyszerűen bölcsebben állok fel, mint ahogy ide leültem. És ez nekem fontos. Növekedni. Amihez mivel konkrét más ember nincsen épp kéznél, aki számomra érdekes témákat számomra fogyasztható, de azért elgondolkodtató módon feldolgozna, így én ezt magamnak teszem. Meg bárki másnak, aki jön velem az úton. No és ezért ülök itt minden reggel, mintha bányába mennék, ősi szavak közé, amik mindig segítenek amúgy szóródó figyelmemet összefogni, és a fókusz fénnyé lesz, és bevilágít a sötétségbe. Pontosan így. Ugyanis fontos, hogy sosem az az élményem, hogy valami újat találok, hanem az élmény mindig rácsodálkozás, hogy csudába is, ez vagy az így vagy úgy van, mert mindig is így volt, mert igenis Rend Van. Ezért ülök itt. Találni. Sőt. Hmm. Mintha a sziklára állnék ilyenkor ki, próféta híjján magam, hogy a prófétával, aki nem én, nem a JoósIstván vagyok, belül, magamban találkozhassanak, az által, hogy átengedem magam neki. Fontos ez számomra. Fontos, hogy MUSZÁJ folyamatosan növekedjek, immár nem okosságban – aminek ugye tanulás a módja – hanem bölcsességben, aminek a módja félreállás. Lenyűgöző ez. Hogy világok a különbség. Az okos tudni akar, tehát tanul, a bölcs pontosan az akarását vonja ki, benne tér ez által nyílik, ami által nem egyszerűen csak tud, hanem bizonyossága születik. A tér okán. Így. Hogy nem érteni akar, hanem magát átengedi. Nos? Te hol engeded magad, a vélekedéseidet, a lelkedet át? Hol és kinek? Meghatározó felelőssége minden embernek, hogy fejlődni muszáj, aminek két módja közül az okosodás úgy tűnik nem válik be, hanem a bölcsülés hatékonyabb, Te hol állsz félre, hol vonod magad ki? Megvan? Akkor szuper. Lenyűgözően félelmetes, mert emberfeletti bizalom kell hozzá, de másrészt lenyűgözően könnyű mégis, mert pontosan az emberfeletti bizalom az alapja. Hogy tudjuk. Mindketten. Mert érezzük. És EZ alapján kapcsolódunk. A mennyek országának előszobájában, ablakon kukucskálni, mi, a bent bennünket várók legkisebbjeinél is kisebbek, és ezzel arányban sikerül is… Isten akaratát, tehát rendjét felismerni.

*

Amikor János követei eltávoztak, Jézus beszélni kezdett a néphez Keresztelő Jánosról: „Miért mentetek ki a pusztába? Hogy széltől lengetett nádat lássatok? Vagy azért mentetek ki, hogy puha ruhába öltözött embert lássatok? Aki drága ruhában jár és kényelmesen él, királyi palotában lakik. Miért mentetek hát ki? Hogy prófétát lássatok? Igenis, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Róla mondja ugyanis az Írás: „Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy elkészítse előtted az utat.” Mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nincs nagyobb próféta, mint Keresztelő János. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő.” Az egész nép, amely hallgatta őt, még a vámosok is, felismerték Isten akaratát, és megkeresztelkedtek János keresztségével. Csak a farizeusok és a törvénytudók nem keresztelkedtek meg nála, és ezzel meghiúsították magukban Isten szándékát.

Lk 7,24-30

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!