Látni? Kevés. Persze, hogy tapasztalnom kellett, idén is, semmi nem változott. Mint Tamás. Nekem az elmondás kevés, hanem várok és szenvedek, míg aztán a nyolcadik napon, végre elég nagy a sötét, hogy a fényt észrevegyem, és akkor ujjat mélyen a sebbe, ami napjainkban SAJÁT, hogy érezzem ez csakis saját lehet, tehát Akarok míg Akadok, míg végül eléggé Fáj, hogy észrevegyem, hogy magamban turkálok, hogy bennem a seb, tehát a sötétség, ami az önközpontúság, ami minden problémám forrása. Izgalmas ez. Hogy hitelenség és szenvedés, bizonyosság és boldogság egy és ugyanaz. Ezt tanultam idén. Hogy valóban a hit, tehát odabízás által van csak élet. Mármint Élet, tehát amit élni érdemes. Továbbra sem vallásos üzenet, hanem egyszerű tény, hogy a Bizalmon, tehát a megadáson és követésen kívül csak sötétség és szenvedés van, ami a seb, ami az önközpontúság hiba, ami a szabadság tévedés, ami a fájdalom, és ebbe minél mélyebbre megyek annál nagyobb a kín, míg aztán alul átesve a mélypont a Kegyelem. Minden egyes alkalommal. Kemény ez nagyon. Hogy sehogy másképp nem juthat az ember boldogságra mint bízva és követve. Ami gyakorlatilag Hit. Hiszen rajtam kívül van, amiben bízom, amit követek, fogalmilag. Nem látom.

Csakis hit alapján van Élet.

Másrészt a küldés érdekes még ebben. Nekem. Hogy ide pottyantam vagy én akartam jönni vagy küldve vagyok, valahogy nagyon nem mindegy. És

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Előfizetés?

Akkor ajánlom, ha tetszik a tartalom, és támogatni szeretnéd a munkát! Egyes írások csak Előfieztéssel látszanak.