Teljesen elképzelhetetlen számomra, hogy Jézus ilyet mondott volna. Valaha. Nem mert tévedhetetlen lett volna, hiszen más helyeken láthatóan változik az álláspontja olykor, hanem mert gyökeresen ellentétes mindazzal, amit tanít. Kizárt. Talán tanítvány mondhatott ilyen elutasítást, amit Jézus megváltoztat aztán. Másrészt mindegy, hiszen a lényeg nem a hogyan, hanem ami történik. Az asszony kér. És elutasíttatik, és ennek ellenére kér, sőt bátran kiáll, sőt nagy bölcsességet mondva támasztja a kérését alá. Ismered? Én igen. Az abszolút bizonyosság az egyedüli, ami által az ember erre képes. Hogy miben? Magamban. Abban, hogy igazam van – egyszerűbben mondva: hogy úgy van, ahogy mondom. Érdekes ebben, hogy nem az úgy van, ahogy gondolom működik. Sőt. A gondolkodás ilyen helyzetekben szinte kimarad, megdöbbentően erős érzet jön, az ember azonnal mondja, anélkül, hogy megfontolta volna. Mert úgy van. Az érzetről ismerem fel. Nem mert logikus. Logikus is, utólag, de nem azon múlik, nem azért merem mondani. Hanem mert az érzet lenyűgözően erős, hogy ez Igaz, ez Helyes, amit tehát vállalni muszáj. Hmm. A rációt meghaladó válság ezért legmélyebb szerintem, és legfontosabb, mert után a kapcsolódás ezen módját az ember megismeri, és SOHA nincs egyedül többé. Előtte még tűnik úgy. Sőt. Pontosan a magány az ár, az önfejűség ára, a magány okozta szenvedés segít a gondolkodáson túllépve megérzésekhez eljutni, ami aztán sarkcsillagként, tévedhetetlen belső iránytűként segít az emberi út immár fokozatosan emelkedő korszakos szakaszain tovább. Ismered. Tudom, hogy igen – Merj hát hallgatni rá! Bizonyosság annak ellenére van, hogy Bizonyíték nincs, és soha nem is lehet, ugyanis az Igazi Bizonyosság pillanataiban gondolkodás sincsen. Kövesd!

Abban az időben: Jézus továbbhaladt. Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!” Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!” Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!” Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában.

Mt 15,21-28

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!