Év végén a következőt kémlelni csábító, de tapasztalatom szerint hasznosabb picit visszafelé. Nézni. Legelső gondolat bennem a hála. Hogy itt lehetek és ezt csinálhatom, a kristálytiszta érzet, hogy megvan a Dolgom, valóban ez, öröm, hogy mertem tovább és tovább és tovább jönni, hogy mindig volt, hogy kaptam hozzá erőt, hogy egyik langyosan csábító akolban sem ragadtam benne, hogy a munka igenis szerelem, hogy igenis lehet azt csinálni, ami Lelkesít, megélni belőle, hogy nem alkudtam ebben, hogy megvalósult, sőt hogy máig mozgásban vagyok, hogy a változás és ennek felismerve elfogadása, tehát változtatás az életem rendje, folyamatosan, jóról mindig jobbra, hogy lépkedek, az Ügy, az Üzenet, a Feladat, hogy máig fokozatosan tisztul – és hogy ennyi nagyszerű segítséget kapok hozzá: Hála mindezekért!

A második alkalmatlanságom fájó élménye.

No jó. Nem alkalmatlanság, persze, csak nemkészség. Még-mindig-nem készség. Hmm. Évek óta érzem magam áttörés előtt, soha közelebb mint most, pedig évek óta tűnik másnapra esedékesnek. Hogy mire gondolok? Pontosan ez az. Ez nincs meg, máig bontakozik: hogy MI is ez az egész. Szivesseg.Net, ELmondom, Serpa és ÉNAKADÉMIA, Együgyűek, Egológia és Könyvek az elmúlt hét év mérföldkövei, és mindez szép és jó, részleteiben már ma is értelmes, értékes, igaz, de MI ez az egész egyben? Hiányzik a válasz. Sőt. A Cél hiányzik, ami embereket nem csak alkalmanként szólít meg, hanem bevon, mozgósít, megtart, aminek szolgálatában az összes többi, a részek végre valóban kapcsolódni tudnak, és amitől eddig nem látott lendületet vesz majd az egész. Ki kell végre mondjam. Nem tudom mit. Érzéseim vannak, de egy határozott és közérthető mondatom még nincsen, pedig ki KELL álljak ezzel. Hamarosan. Az idő érik, mások is látják, és nekem is fáj a hiány, tüneteivel hiába küszködöm.

Áttörés előtt, kereszten, függök.

A Harcos kor fogalmai: akarás, enyém, siker, ezeken túl muszáj most már lépni, ami tehát elfogadás, rendszer, szolgálat, de hiába tudom, amíg a születés be nem következik, gyermeki helyem tudni és elfoglalni nagyon-nagyon más. Akadok, mert Akarok, még mindig, az elmúlt évek sok-sok változása ellenére. Sokkal, de sokkal alázatosabban is lehetne (muszáj), tehát nagyobb bizalommal, ami elfogadás, nyilván, tovább növekvő, immár valóban tömegeket érintő érthetőség és befogadhatóság ennek (lesz) eredménye. Haldoklom élmény. A mag a növényért életét KELL adja. A különálló siker. JoósIstván. Én. Csudába is, egyébről sem írok, évek óta már, de siettetni magam mégsem tudom, pedig Isten országa vár, konkrétan és szó szerint, tudom, a Helyem benne, vár, Boldogság, és mégis, szavakba alig foglalhatóan nehéz a beérést akarással nem hátráltatni. Hmm.

Isten országát építjük.

Ezt kéne mondjam. Ezt VÁGYOM mondani, mert ez az IGAZ, de úgy érzem nem tehetem, mert senki nem érti, viszont tömegek félreértik, leírom most mégis ide, ami által az egész mondanivalót veszélyeztetem, mert a fogalom automatikusan eredményez értetlenséget, ellenállást, bizalomvesztést sokak szemében, miközben pedig igenis kell a tömegekhez is szólni, pontosan ez a kihívás, hogy nekik érthetően ugyanezt hogyan, tapasztalatokba csomagolva hogyan, A dilemma EZ, hónapok óta, hogy gyermeknek lenni erő, hatalom, csoda, mert az Atya ereje, hatalma, az Igazság van velünk, elképesztően lenyűgöző, de a kor emberének HOGYAN mondjam el, mikor hallani nem akar róla, hogyan segíthetem, milyen célt kitűzve vonhatom hatékonyabban be, hogy előbb tapasztalja, mert előbb tapasztalnia KELL: magát, a helyét, az értékét a rendben, tehát a Rendhez képest, hogy valódi érték csakis így, valamihez képest van.

Az Ige világosság.

Csillogás közepette nem tudjuk az igazi fényt megkülönböztetni, csakis sötétségben. Örülj, ember, ki már Szenvedsz, tapasztald, vedd észre, Lásd – és kapcsolódj hozzánk, ha megvan. Szükség van Rád, kapcsolódj!, nem tudom hogyan, de megtalálom a módját, fogadom, mert időszerű, hogy kapcsolódhass, akár tömegesen, de mégis rendezetten, céllal, állapot szerint megkülönböztetve, személyesen, egymáshoz, országosan! “Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.” – Új Rend időszerű. Közösség. Férfi és női szekcióval, politikán és valláson túl, talán szó szerint, de ki mer ekkorát mondani, állítani, indítani? Én ma nem. Hmm. Vicc vagyok a feladathoz képest, arrogáns, bizalmatlan, erőszakos, kapzsi, irigy, pozőr, szégyentelen… ember. Nem hős. Nem szent. Harcos sem, csak: ember. Vagyok. És olyan végtelenül nehéz ezt magamnak megengedni.

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.

Jn 1,1-18

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!